Igazából hetek óta írom az "elköltöztem, feje tetejére állt az életem: hogy viselem?" című posztot, csak nem akar elkészülni. Majd egyszer.
Ma viszont kalandoztam. Mindig a legnagyobb kincsként értékelem azokat a pillanatokat, amiket a barátaimmal töltök együtt egy-egy rövidke hétvége szombatján. Mert ennyit kap az ember, ha hatmillió különböző városba szóródik szét a baráti köre. Úgyhogy tegnap hazafelé a vonaton eldöntöttük, hogy csapatunk egy találkozót, mert most mindenki itthon van. Végül a most felújított Diósgyőri várat vettük be (eheheh miskolci lakcímkártyával ingyen bemehettünk), aztán cukrászdát kerestünk. \o/
Azt gondolhatná az ember, hogy ebben igazán semmi különleges nincs. De sztorizgattunk. Öten öt különböző egyetem öt különböző karán öt különböző szakot tanulunk. Volt mit összehasonlítani, volt min összenevetni. És nosztalgiáztunk, rengeteget nevettünk, és soksoksoksoksoksooook képet csináltunk. Ide meg bepakolok párat közülük. :3
 |
| "ÚÚÚÚ ezekre le lehet ülni???" hangzott Vera szájából a kérdés. |
 |
| Becky leült engem meg melléparancsoltak. NEM ELLENKEZTEM :D |
 |
| "ÚÚÚÚÚ az csipkebogyó!!" biológus lesz a gyerek (egyszer) (talán) |
 |
| Bow down before your king and queen. |
 |
| Clearly korunkhoz illően viselkedünk. :D |
 |
Az a páncél a kedvenc dolgom ever. Olyan, mintha összegörnyedne a röhögéstől
Szóval veronika karon ragadta |
 |
| A kedvenc selfie-m máról, tbh. |
 |
| Csatasorba álltunk. |
 |
Szegény vándor megpihent, az a másik meg
odamászik fotózkodni... |
 |
| Mindig mindig mindig nagyon hiányoznak!!! |
No comments:
Post a Comment