Baromi érdekes dolog a tanárok utolsó gondolatait meghallgatni, amit nekünk szánnak. Nem is gondoltam volna, hogy például a rajztanárunk ilyen jó véleménnyel van rólunk, mert bűn rosszak voltunk művtöriken mindig. Felettébb vicces volt tho, mikor kísértük le a rajzteremből, mentünk volna át az udvaron, és miközben azt énekeltük, hogy "nincs több hátraarc" hátraarcot vágtunk, mert az ajtóból megláttuk, hogy szakad kint az eső. Oh well.
De a legfontosabb a mai napomban abszolút és megkérdőjelezhetetlenül az angolóra volt. Mikor bementem a terembe, és leültem arra a helyre, ahova anno ültünk állandóan minden teremben... Aztán befutottak Zsuzsiék megkésve, és mikor ő leült mellém, Ádámék meg mögénk, így woaaaaaahh so many memories. Aztán Zsuzsa néni rákezdett a mondókájára, nekem már akkor sírhatnékom támadt tbh. Majd elkezdte sorban osztogatni a kis ajándékait, és addig Zsuzsival így néztünk egymásra, és random szavakat mondtuk, amik belsős poénok voltak, és nevettünk, hátranéztünk a fiúkra is, rajtuk is nevettünk. Majd elérkezett hozzánk tanárnő a sorban, és mikor már Zsuzsi kint volt, akkor így aaaaaaaaaahw. És akkor következtem én "Gyere Vera. Vera, Vera", ahogy szemben megálltam vele, így fuuuuuuuuuuck tudtam, hogy sírni fogok. Őszintén, nem tudom visszaidézni, mit mondott nekem pontosan, de kb a második mondatnál éreztem, hogy folyik le a könny az arcomon, mert te jó ég, én kiérdemeltem azt, hogy ilyeneket mondjon rólam egy olyan felnőtt ember, akit végtelenül tisztelek és szeretek. Istenem, és még Ő köszönt meg nekem dolgokat! Mikor én nem fogom tudni soha viszonozni neki mindazt, amit adott nekem az elmúlt 4 évben. Úgyhogy könnyek között átadtam a kis képemet, amin igen tömör és szép idézettel elmondtam, mit gondolok. De ettől függetlenül fogok írni neki egy széééép, angol levelet, amiben elmesélek neki mindent, mert megérdemli, hogy tudja.
(Aztán a fiúk megkergettek az udvaron szódásszifonnal, de hah, gyorsan futottam topánkában (god bless, hogy átvettem a magassarkút...), végül 8. óra után a lábamat lespriccelték, és a cipőmbe belespricceltek. Legyen nekik karácsony címszóval hagytam)
A nap zárásaként meg rendkívüli szerenádot tartottunk kedves énektanárunknál. :) Hát valami fergeteges volt, nagyon jól szólt az első dalunk is, aztán kirakta az ablakba a gyertyát, és akkor tovább énekeltünk, a másik két dal is tiszta királyul ment. Majd beinvitált minket (ami egy első volt számára!), és hűűűű. Olyan kedves dolgokat mondott nekünk, hogy teljesen ledöbbenve hallgattam. Baromi jólesett. A hangulat meg fergeteges volt, picit borozgattunk meg ettünk, és rengeteg énekeltünk. Végül az egész szerenádos repertoárt elnyomtuk neki, meg egy csomó minden mást is. A Csordul a könnyem ofc elengedhetetlen volt.
Remélem a tényleges, nagy szerenád is ilyen király lesz, és mindegyik tanárnál legalább feleannyira jól fogjuk érezni magunkat, mint itt. :3
