shut up shut up shut up don't wanna hear it

Már elég régóta érik ez a poszt. Csak teszem a dolgomat minden áldott nap, mászkálok a nagyvilágban, az interneten és az outerneten. És olyankor mindenféle baromságot hall/olvas/lát az ember. Az elmúlt hetekben viszont mintha így valaki fent megfogott volna egy "BULLSHIT" feliratú vödröt, és a nyakamba öntötte volna a tartalmát. Hogy mennyi hülyeség/berögzültség van a világon, az egyszerűen döbbenetes. Most végigzongorázok egy pár "kedvencet".

i'd liked it before you did, so you can't. 

Vagyis ezt/ezeket/őt/őket én előbb ismertem, szóval te nem szeretheted. Vagy közel sem annyira, mint én. Vagy utállak, és ezért nem szeretheted. like chill out dude Lehet ez újdonság néhányaknak, de most elmesélek egy nagy titkot: lehet valamit szeretni anélkül, hogy a legutolsó protonjáig ismernél mindent róla. Itt az én példám: rongyosra hallgattam az Imagine Dragons Night Visions című albumát. Nem tudom, hány tagú az együttes. Nem tudom, van-e benne esetleg nő. Nem tudom, mióta vannak együtt. Annyit tudok, hogy az eredeti nevük más volt, és az Imagine Dragons annak az anagrammája (???? i guess, vagy az a Paper Kites volt??? na látjátok, már ezt se tudom :DDD). Most ezért nem vagyok jogosult arra, hogy hallgassam őket? Nem értékelhetem a zenéjüket? Ugyan már. Nyilván más tészta, ha az illető hattttalmas rajongónak kiáltja ki magát, de csak felszínes a tudása. Viszont ez a nem szeretlek, így ne szeresd, amit én szeretek... Elég gyermeteg hozzáállás. A legtöbb dolog azért keletkezik, hogy minél több emberhez eljusson. Mindenkinek mást fog jelenteni, másként fogja értékelni. Az önzőség meg nem szép dolog. Grow the hell up.
(ps. régen én is ilyen voltam, de hát hogy is mondjam? felnőttem... bár ahhoz még mindig tartom magamat, hogy nem fair, hogy minden jött-ment ember kijutott már legalább Angliába, én meg nem, de hát ez az élet)

subtitles.

Ó, ezt igazán kedvelem. Rengetegen szenvednek, hogy miért kell olyanokat beleírni feliratba, hogy "muffled voices" "engine starts" "clattering sounds" Van egy ilyen dolog, amit angol honban úgy hívnak, hogy "English subs for  the hearing impaired". Itthon hivatalosan nem tudom, milyen néven fut, de valami ilyesmi: Felirat hallássérültek számára. Nyilván te hallod, hogy valakik fojtott hangon dumálnak a háttérben, vagy hogy lépések közelednek. Nem néz hülyének a felirat készítője. Csupáncsak az ilyenfajta subok esetében gondolnak azokra, akik nem hallják. Nekik kell ez a segítség. De ha ez valakinek nagyon zavaró, tessék olyan subot keresni, ami nem ilyen. Nagy az internet.

let's ignore the other person's personal space

Ez nagyon fel tudja bennem nyomni a pumpát. Többnyire buszmegállóban esik meg velem. A szitu úgy néz ki, hogy megérkezek az üres megállóba, mert természetesen 2 perce ment el a busz. Odaállok saccperkábé, ahol az első ajtó valószínűleg lesz, és várok. Zenét hallgatva, vagy csak simán előre bámulva a gondolataimba veszve. Csekkolom az időt, nemsokára indulni fog a busz. Ekkor történik az, hogy körülnézek... Rossz döntés. i shit you not, pont tegnapelőtt történt, hogy hátrafordultam, és konkrétan majdnem megfejeltem egy férfit, mert olyan rohadtul közel állt mögöttem. Jobbról-balról szintén egy lépésre álltak tőlem, és még nyomakodni is próbáltak az emberek... DE MIÉRT?! Ezt az egyet magyarázza már el valaki nekem! Ott jön az a szerencsétlen busz kb 40(!) ülőhellyel, és soha nem várakozik a végállomáson 40 ember, úgyhogy mindenki le tudna ülni. De nem, lökdösni kell, belemászni a másik magánszférájába, mert nekem nem lesz helyem...
Bár egyszer olyan is történt velem, hogy 5 ember, ismétlem öt ember ült a csuklós buszon. Felszállt egy vénasszony, és nekem állt, hogy márpedig álljak fel, mert az az ő helye, és ő nem fog máshova ülni, mit képzelek magamról, hogy el mertem foglalni a helyét. :DDDDDDDDDD like are you for real ma'am

let's not give a damn about everyone else 

Annyira imádom ezt az én-központú világot. Csak én vagyok fontos, csak az számít, ami nekem fontos, mindenki más elmehet a francba, mert kik ők? Az önzőség mellett az empátia teljes hiánya is megnyilvánul persze, és akkor ilyen társadalom tagjaitól várnánk támogatást? Ugyan már.
Igen egyszerű példámat az iskolából hozom. Matek óra. Tekintve, hogy 210 nap múlva érettségizünk, azt gondolnám, hogy azért szorul némi komolyság a csoporttársakba, kicsit figyelnek majd, próbálnak házit írni stb... Utóbbi igazából nem érdekel, az viszont baromira bosszant, ahogy röhögcsélnek, hangosan dumálnak egész. álló. órán. Én próbálnék figyelni, dolgozni, megérteni a dolgokat, mert anyáméknak nincs a bőrük alatt  is pénz, hogy hetente járhassak külön tanárhoz. Így abból kell kihoznom a legjobbat, ami a rendelkezésemre áll. És nem ártana egy jó kis matek érettségit írni, hogy őszinte legyek. De így hogy? Mikor a tanár nem tud rendesen órát tartani, mert olyan zavaróak egyesek... Intolerancia a köbön. A legkevésbé nem zavar se engem, de szerintem a tanárt se, ha őket nem érdekli a matek, az érettségi, meg úgy semmi. Foglalják el magukat csendben, csináljanak, amit akarnak... CSENDBEN. Egy ilyen minimális tisztelet és kedvesség a társak felé.
Vagy ugyanez bioszon. Értem, hogy nem érdekel mindenkit, értem, hogy mást akarnak csinálni. De a tanár világosan elmondta nekik, hogy őt az se érdekli, ha nem jegyzetelnek, az ő dolguk, de csendben foglalják el magukat, ne zavarják a többit. És csak megy a vinnyogás egész órán, hogy "jajj ez már sok lesz mára" "jajj tanárnő hagyjuk már abba" "mehetünk már?? vége van??". Négyen-öten meg próbálnánk figyelni, rendesen vázlatot írni, lejegyzetelni az esetleges emelt részt, hogy meglegyen. Figyelni, hogy összeálljon a kép, mert nem könnyű az emelt biosz érettségi. De nyilván tisztelet, megértés és tolerancia megint zéró. Mert kit érdekel, más mit fog csinálni, nem az én bajom... Ugh egyszerűen forr az agyvizem ilyenkor, és verekedhetnékem támad. 18 évesek, huh....


why is being drunk good tho

Őszintén nem értem ezt a nagy alkohol obsessiont. Gimis és egyetemista körökben egyaránt. Igen, ittam már alkoholt. Nem, nem csak sört. Igen, vodkanaranccsal is találkoztam már. De hogy is mondjam, nem volt semelyik sem akkora durranás. Nem kifejezetten finomak, bár a felszabadító hatásuk kétségkívül kellemes dolog. Azonban az nem fér a fejembe, hogy miért jó hetente részegeskedni. Gólyatáborokról is kb annyit hallani, hogy dekurvarészeg volt mindenki. like is that all the fun you could get ez a nagyon jó dolog benne? Hogy ismeretlenekkel a föld alá isszátok magatokat? :D Nyilván nem arról beszélek, hogy ha már megiszol hetente egy sört a barátokkal az már omg sinner. De nem értem, mi a vonzó a részegségben? Nagy eséllyel hányni fogsz, önkontrollod 0, hagy ne részletezzem, mikbe keveredhetsz bele, eléggé megalázó helyzetekbe hozhatod magadat, másnap garantált a kínzó fejfájás és rosszullét plusz a szégyenérzet, mikor szembesítenek azzal, mit műveltél előző este. Amiből nyilván nem is emlékszel semmire, szóval where is the fun in that
Evidens, hogy laikusként gondolom ezt mind, nem voltam még soha szétcsúszva, valószínűleg nem is leszek, mert a neuronjaimhoz való kötődésem túl nagy ahhoz, hogy gyilkolni kezdjem őket csapatostul. :D Meg tényleg nem vágyom rá, pár pohár valami után pont annyira felszabadult vagyok, hogy élvezzem is a dolgokat, ne legyek feszélyezett, de még abszolút tudatában vagyok, mi történik, mit csinálok.
 Besides valószínűbb, hogy péntek este az ágyamban ülve egy könyvet olvasok egy bögre forró tea kíséretében so yeah im lame like that (◡‿◡✿)

You might think I'm happy but I'm not gonna be okay

Azt hiszem, mindenki megfigyelt már az életében "oké"-periódusokat. Amikor úgy tűnik, hogy majdnem minden rendben van. Rendben vagy magaddal, a külsőddel, a személyiségeddel, az eredményeiddel, az életeddel. Nem tökéletesen elégedett, nyilván nem, de sokkal jobb a helyzet, mint általában. Az időtartama változó, de akár hónapokig is eltarthat (kisebb megingásokkal persze).

Igazából gyanút kellett volna fognom, hogy már túl régóta minden oké volt. Viszont az élet már csak így megy, minden szép és jó egy ideig, aztán elég egyetlen dolog, ami kb romba dönti az egészet. Az a vicces (hm, lehet inkább szomorú), hogy szinte mindig ugyanoda lyukadok ki, visszavezetve mindig ugyanaz a dolog vág padlóra.

Az igazat megvallva várom a szalagavatót. Biztos jó lesz, élvezni fogom, a keringős párom is jó arc. :) Az egyetlen dolog, amivel kapcsolatban rendkívül ambivalens érzéseim vannak a kezdetektől, az a keringős ruha kiválasztása. Nagyon boldog voltam, mikor kiderült, hogy milyen stílusú ruhában fogjuk nyomni, én is ilyenben reménykedtem. Miután le lett fixálva egy helyen az időpont próbára, akkor már kezdtem kicsit aggódni magam miatt. De elmentünk, és az elején még jó is volt. Nézegettem a többieket, ahogy egymás után próbálták a ruhákat, jókat nevettünk, elvoltunk.
Aztán nyilván eljött az idő, amikor már nekem is el kellett kezdeni nézelődni. Egyet kinéztem, tök szép, egyszerű volt, csak rövid lett. Innentől az út már csak lefelé vitt, ruhát ruha után aggattam magamra, de egyiktől sem vágtam hanyatt magamat, mindegyik kényelmetlen volt, és amikor tükörbe néztem, utáltam, amit láttam. Végül sikerült egyet találni, amire azt mondom, talán. Talán nem olyan gusztustalan benne a derekam/csípőm/felső testem.
Na, de ennyi elég volt ahhoz, hogy az agyam megint őrült köröket kezdjen futni. Amint egyedül voltam, elkezdett kattogni, és csak pörögtek a gondolatok, érzések. A buszút vége felé már majdnem elsírtam magamat, vicces volt. :D 

És az a legrosszabb, hogy igazából most erről kivel beszéljen az ember? A legtöbben elintéznék egy "buta vagy, hülyeségeket beszélsz, nem így van, stb" szöveggel, és már más témákra is eveznénk. but i'm like NO ????????? Jó sok dolgot rühellek, de az ilyen kegyes hazugságokat különösen utálom. Nem kell a sugarcoating, nem kell a jópofizás sem. A számok nem hazudnak, tisztában vagyok azzal teljesen, hogy túlsúly van rajtam, amit le kell adnom. És nem azzal segítenek az emberek, hogy ahányszor feljön ez a téma, akkor folyamatosan azt mondogatják, hogy egyáltalán nem kell fogynom, menjek már a hülyeségeimmel. Szívesen átirányítom őket az endokrinológusomhoz, ő tart nekik egy 10 perces monológot arról, hogy miért kell leadnom ennyi és ennyi testsúly felesleget. Az a segítség, ha támogatod a másikat. Ha van lehetőséged, együtt edzetek, mindenkinek jó a mozgás. Nem rángatod a másikat gyorskajáldákba minden héten. Ha képeket nézegetsz, megjegyzed, hogy csinosodott az elmúlt hónapokban. that's what you do

Na mindegy, a lényeg az, hogy itt állok már 10 kilóval könnyebben, de nem érzem azt, hogy a súly eltűnt volna a vállamról. Nem érzek semmi változást... Néha ránézek egy képre, és mintha tényleg vékonyabb lennék valamennyire. De ha leülök, még mindig undorító a combom. Még mindig vállalhatatlan a derék-csípő tájékom formája, azt se tudom, mi ez ????? Egyik alak típusba sem tudnám igazából besorolni magamat. Elég nehéz így motiváltnak maradni, mikor ennyit lefogysz (azért 10 kg nem kevés...), de lelkileg még mindig ott csücsül rajtad az a tízes. Mikor kb senki észre sem veszi, hogy fogytál. (Bár az vicces volt, hogy tesóm skype-on jegyezte meg, hogy fogytam, pedig csak az arcomat látta...) Az ilyen visszajelzések azért jók tudnak lenni. Tudom, van, akit zavar, de én mindig tökre örülök, mikor valaki megjegyzi/megkérdezi, hogy fogytam-e.

Meg hát az se segít sokat, ha körülötted szinte mindenki karcsú, vékony. Azt esznek, amit akarnak, mert az se látszana meg rajtuk, ha keresztbe lenyelnének egy sült malacot. Meg desszertnek beküldenének egy emeletes tortát. Ők sosem fogják igazán megérteni azt a lelkiismeret furdalást, miután egy egész tábla milkát benyomtál, mert igazából már vagy 2 hónapja semmilyen édességet nem ettél.
Azt sem érthetik, mikor a kaja már-már ellenség lesz, és az étkezésektől viszolyogsz.
Egyszer egy nap erejéig kipróbáltam egy oldalt, ahova felviszed, hogy mit, mennyit, mikor ettél. A site ezt kimutatja kalóriában, majd lebontva szénhidrátra, fehérjére, stb. Emellett a végzett testmozgást is felviszed, és így kikalkulálja nap végére, hogy mennyit fogytál (nyilván meg kellett adni méreteket regisztráláskor). Ezt egy nap után ott is hagytam, mert már délutánra csak azon pörgött az agyam, mit ehetek és mit nem, ebben mennyi kalória lehet, az vajon még belefér? Ördögi körbe kerültem volna, azt pedig tényleg nem szeretném, ennél nagyobb probléma nekem ugyan nem kell.

Nyilván nem azt mondom, hogy a vékonyabb lányoknak nincsenek problémáik, de én úgy érzem, könnyebb lehet úgy járni a világban, hogy a tested miatt nem ítélnek el rögtön az emberek.Hogy nyugodtan felvehetsz egy vízszintesen csíkos felsőt, mert nem kövérít eszméletlenül. Hogy leggingset és szoknyát, ruhát vehetsz fel without a second thought. Hogy minden gond nélkül mész strandra, és élvezed is, mert nem azon kattogsz, hogy a hátad mögött ugyan ki röhöghet rajtad.
Igen, hallottam már olyanról, hogy valaki azért nem jött be egy srácnak, mert túl vékony volt... de szerintem az esetek többségében a fordítottja történik. Elismerem, mindkét oldalnak nehéz, de azért társadalmilag mégis a vékony nők az elfogadottabbak.
Az előítéletek meg őrületbe kergetnek. Le merném fogadni, hogy az idegenek 99%-a azt mondaná, hogy azért vagyok túlsúlyos, mert állandóan zabálok és egy lusta disznó vagyok. Az meg sem fordulna senki fejében, hogy egy betegség miatt szaladtak fel rám a kilók. És ezért érzem magamat kínosan és rosszul, ezért feszengek, mikor ismeretlenek közé kerülök.

Úgy érezem, belül elkezdtem a változást, már magabiztosabban vállalom fel a véleményemet a való életben is. Ez nem tudom, mennyire fog visszaesni a mostani események tükrében... Szép hetek elé nézek, a tanulás mellett igazából csak az étkezésen, mozgáson és ruhán fog kattogni az agyam. Mit ehetek? Mikor? Mennyit? Mikor tudok valamit mozogni? A lelkemet ki fogom köpni, úgy fogok edzeni. Vajon lesz olyan ruha, amiben tényleg hercegnőnek érezhetem magamat? És nem egy esetlen lánynak, akire ráhúztak egy bazi nagy ruhát. Szép kis kihívás lesz mindenesetre.

Félek amúgy a jövőtől, mert úgy érzem, nem csak a hellyel van a baj, hanem velem is. És én vagyok az egyetlen ember a világon, aki elől soha nem fogok tudni elmenekülni. Mindegy merre visz az utam.

Na jó, elég a depiből, most megyek tanulni, mer' amúgy 231 nap múlva érettségizek.

Fact fiction

Ma van a szülinapommmmmmm. Az a tizennyolcas. Szóval appropriate-nek érzem, hogy itt hagyjak valami nyomot magamról, amire évek múltán visszanézek (vagy nem), és meglátom, változtak-e a hóbortjaim.
/Nice szülinap volt amúgy. Almost perfect. :)))/

2, Sorolj fel olyan random tényeket magaddal kapcsolatban, amikről nem sokan tudnak! 

Szeretek mezítláb járkálni.
Nyilván ezt kb csak nyáron teszem, mivel nem szeretnék csúnya gyulladásokat összeszedni a medence tájékomon. :) Nyáron viszont 24/7 mezítláb vagyok itthon, ha teljesen random rákérdeznél, hogy van-e rajtam lábbeli, a válasz 99%-ban 'nem' lenne. Igazán nem tudom megmondani, miért olyan jó. Egyszerűen szeretem a talajt érezni a talpam alatt. Főleg az udvaron, a jó meleg, már-már forró betonon. Vagy a jó kis rücskös-kavicsos járdán lemenni a pincébe, akkor szinte lábujjhegyen futok. Ez a jó kis szokásom szerintem addig fog tartani, amíg bele nem lépek valamibe, ami igen nagy fájdalmat fog okozni. :D

Szeretek mosni.
Hű. :D Nem viccelek. Amióta új mosógépet vettünk, íratlan szabály, hogy én mosok. Én válogatom ki a szennyest, bedobálom a gépbe, mosótabletták, öblítő, beállítom, és mehet is. Aztán elvagyok egy ideig, majd mikor végzett a gép, vígan megyek kiszedni a ruhát, majd pedig masírozok teregetni. Azt is imádok. Olyan jó frissen mosott ruhákkal szórakozni, nyújtózkodni. Semmi nem akadályoz meg, délben 40 fokban is vígan teregettem a tűző napsütésben. Fekete pólóban. :D

Csipeszek.
Szóóóóóóval van egy ilyen kis hülyeségem, hogy ha egy ruhadarabra két csipeszt kell tenni, akkor két ugyanolyan csipesz kell, hogy rákerüljön. Tehát színben/anyagban egyezzenek meg. Egyszerűen felidegesít, ha össze-vissza vannak a csipeszek a ruhákon... Ezért akarok mindig én teregetni, mert akkor nem végzünk dupla munkát. Ugyanis anya/apa ezzel nem törődik, de ha kimegyek az udvarra, és van időm.... Na akkor végig megyek az egészen, és kicserélgetem a csipeszeket. Igazából nem tudom megmagyarázni, miért, egyszerűen ezt vettem észre magamon az utóbbi évben. Szóval ez egy nem olyan régi szokásom.

Smink.
Oké. Az a helyzet, hogy eszméletlenül élvezek sminkes videókat nézni. Egy csomó kedvenc youtuber csajom van, akik baromi szépek, baromi jó fejek, baromi ügyesek. Minden videójukat megnézem, tök mindegy, hogy számomra épp mondjuk nem sok haszna van, egyszerűen érdekel és élvezem. Nos emiatt elméletben sminkmesternek mondhatom magamat. Gyakorlatba ezt még nem igazán ültettem át. Igazából van pár oka ennek. Én baromi jól elvagyok mindenféle smink nélkül a mindennapi életben. Ezért igazából fogalmam sincs, hogy hogyan érezném magam mindenféle kencével az arcomon. Aztán most hirtelen nincs annyi pénzem, hogy egy komplett "starter kit"-re befektessek (query: why is makeup so damn expensive?). Végül pedig oké, hogy elvileg vágom a dolgokat, de azért bizonytalan vagyok, és nem tudom, kit ragadhatnék karon, hogy ugyan már, gyere el velem, és segíts kiválasztani a megfelelő árnyalatú alapozót, hogy ne valami bohócnak nézzek ki, miután felteszem. :D Sooooo yeah, i guess ezzel várunk az egyetemig. Talán az lesz a megfelelő idő, hogy valami ilyesfélét változtassak magamon.

Víz.
Attól függetlenül, hogy a csapvíz nálunk kiemelkedően jó minőségű (karsztvíz, after all), én mégis mentes ásványvizet iszok. Az ok igen egyszerű, a csapvizet is megiszom, amint kitöltöm. Azonban ha pl üvegbe töltöm, és állni hagyom egy ideig, akkor valamiért kijön rajta ez a klóros íz, és azt egyszerűen rühellem.
Számomra fontos, hogy a napi folyadékbevitelem elérje a 1,5-2 litert, márpedig ha nincs folyamatosan a kezem alatt egy üveg víz, akkor biztos elfeledkezem az ivásról. Az ásványvíznek nem lesz klóros íze, ha áll, szóval ezért iszom azt. :)

Zene.
Van ez a bosszantó dolog, amikor annyira eszméletlenül imádsz egy bizonyos dalt, hogy az hihetetlen, és amikor ezt szeretnéd valakivel megosztani, akkor nem tudod... Nem azért, mert nem figyelnek rád, hanem mert nem tudod szavakba önteni az érzést. Plusz mindenki máshogy éli meg a különböző zenéket. A lényeg, hogy ez nálam egy konstans dolog, mindig van egy dal, amire teljesen rá vagyok kattanva, és annyira szeretném, ha az emberek éreznék, amit én, mert annyira csodálatos dolog. Többnyire amúgy a dalszöveg gyönyörűsége ragad meg. Szerelmes dalokba is szerelmes vagyok kb, pedig életemben nem voltam még igazán szerelmes. De egyesek olyan eszméletlenül gyönyörűen tudják megfogalmazni az érzéseket, hogy szinte már én is érzem. *sighs*

Castle On A Cloud

A blog kis összegzéséből (ott, jobb oldalt...) kiderülhetett, hogy kedvelem a random dolgokat. Szeretem a random kérdéseket is, amik bár úgy tűnhetnek, hogy jelentéktelen, apró dolgok felől érdeklődnek, ettől függetlenül talán ez a legjobb módja egy ember megismerésének. Úgyhogy mindenhonnan felszedem az internetről az ilyen kis aranyos kérdéseket. És a gyűjteményemet fogom megválaszolgatni. Nagyon érdekes lesz (vagy nem). Oh well, kezdjünk bele (ja, igen, néha félig angolul beszélek, ha éppen nem teljes mértékben angolul. Semmi baj, anyáék már megszokták, nincs gond).

1, Miben alszol? 

Ágyban.
Jaaa, hogy úgy. Hát ez évszak és kedv függő. Télen, meg hát igazából amikor nagyon hideg az idő, akkor rendes pizsit húzok. Hosszú naci meg hosszú ujjú felső. Az egyik barackszínű a másik meg egy szép világos, lilás-kék színű (a kék a kedvenc színem, no, you don't understand, a ruhatáram 80%-a a kék különböző árnyalataiból áll).

Amikor meg jó idő van, akkor egy direkt alvásra befogott rövidnaci, plusz egy naaaaagy póló. Oversized, nagy rám, lóg rajtam, ergo kényelmes. Ha már elviselhetetlenül meleg van, akkor alsónemű + pólóra redukálódik a szett.

A melegtől függetlenül azonban mindig takarózom. Tudom, fura vagyok. De képtelen vagyok anélkül elaludni, hogy ott legyen a takaróm. Annyi elég, hogy a takaró csücske a derekamon legyen, minden más takaratlan marad, de ennyi kell, hogy elaludjak. :D

A másik remek szokásom, az a 3 párna kombó. Kell egy nagy párna és két kicsi. Ezért nem elég egy: egyébként is nehezen elalvó típus vagyok (egy film felét kitalálom a fejemben, mire elalszok. minden. áldott. este. i shit you not.), ráadásul csak az oldalamon tudok aludni, és az elalvás fázisáig minimum 10x fordulok egyik oldalamról a másikra. E két okból kifolyólag csak plusz macera lenne, valamint éberen tartana, ha ahányszor fordulok, a kezemmel vinni kéne magammal a párnát is. Így szépen elhelyezem a két kispárnát, és egyikről a másikra fordítom a fejemet.

Ezen felül még van egy nagyobbacska párnám, azt anno arra használtam, hogy mikor reggel apa hozta az ágyamba a reggelit + kakaót, akkor azzal támasztottam a derekamat. Nem röhög, ez kb egy éve ért véget egyébként, így 11-esként úgy éreztem, kéne önállósodnom csöppet. Csak ez minden reggel 6-kor olyan nehéz... De már abszolút önállósodtam kajálás terén, reggelente magamnak művelem a dolgokat. Nyilván ebédet anya főz (bár van, amikor én is segítek, szeretek főzni, de igazából a sütésért jobban rajongok), de magamnak szedek, melegítem ha kell.
Leginkább azért önállósodtam, mert apa/anya a régi adagokhoz vannak szokva, és mióta elkezdtem a gyógyszereimet szedni, eléggé lecsökkent az étvágyam, és a befogadóképességem is. És nincs kedvem hallgatni, hogy nem eszem meg, amit kiszednek. Én meg annyit szedek, amennyit tudom, hogy le tudok küldeni. :D

Erre mondjuk épp ellenpélda, ami ma történt. Anya szedett nekem tökfőzeléket + 2 fasírtot, és mikor ránéztem, azt hittem, hogy nem fogom megenni az egészet, vagy a fasírt kevés lesz. A fasírt még sok is lett, és eltüntettem az egészet, anya pedig megtapsolt. XDDDDDDDDDDDDDDDD Örülök, hogy örül, hogy végre rendesen ettem.

Upsz, egy kicsit elkanyarodtam az eredeti kérdéstől. Oh, oki. Ennyi. Bye. :D